Remélem sok kutyakedvelő látogatja a magazint. Sok éve foglalkozunk a Bullmasztiff tenyésztésével. Aki nem ismerné, annak hadd mutassam be ezt a csodálatos élőlényt:
 
                                                                                                                                                       
Ahhoz, hogy teljesen megismerhessük ezt a fajt, meg kell értenünk a XVIII-XIX.századi Anglia világát. Charles Dickens regényei hű képet adnak Anglia gazdasági és társadalmi ellentéteiről: megismerhetjük a nincstelen, éhező falusi és városi tömegek haragját, mellyel a földbirtokosra, vagy éppen a gyártulajdonosokra tekintettek. Ebben a korban a bűnözés valóban egyet jelentett a megélhetéssel, leggyakrabban az ennivaló megszerzéséért loptak, s gyakori jelenség volt, hogy a nagybirtokok erdeiben vadorzásra kényszerültek. Mivel elfogásuk esetén szigorú büntetés várt rájuk, védekezésük is kegyetlen és gyilkos volt.

Érthető hát, hogy a vadőrök olyan kutyafajta kitenyésztésével próbálkoztak, amely veszélyes munkájuk soron képes megvédeni őket. Olyan kutyákra vágytak, amely csöndben, akár órákig is mozdulatlanul lapul rejtekhelyén, majd gazdája parancsára azonnal a vadorzóra rohan és hatalmas erejével földhöz szegezi, esélyt sem hagyva támadásra vagy menekülésre. Először a szarvasok vadászatának mesterével, az ír farkaseb-el próbálkoztak, ez azonban gyengécskének bizonyult egy felfegyverzett vadorzó elfogásához, és a kellő határozottság is hiányzott belőle. Próbálkoztak a masztiffal, aki viszont hatalmas termete miatt kevésbé volt hatékony a menekülő bűnözők üldözésében. A korabeli bulldog nagyobb termetű változatának alkalmazásával is próbálkoztak, de ez a kutya akkori formájában túlságosan nyugtalannak, makacsnak és kezelhetetlennek bizonyult.

Végül keresztezték egymással a masztiffot és a bulldogot, ezáltal megindult egy olyan kutya kitenyésztése, amely ötvözi a masztiff nyugodtabb, csöndesebb természetét a bulldog robbanékonyságával, fürgeségével, s mely így lehetővé teszi a vadorzók tetten érését. Ez meghozta a várva-várt eredményt: a vadőrök tökéletes segítőjeként megalkotott kutya nagy, de nem lassú, akinek nem jelentett gondot a menekülő vadorzó beérése, ugyanakkor bőséges erőtartalékkal rendelkezett akár a legerősebb ember feldöntéséhez és fogva tartásához. Fontos, hogy az új fajta kellően higgadt természetű volt: nem gurult be és nem tépte szét a lefogott személyt, még akkor sem, ha az határozottan ellenállt, sőt esetleg meg is sebesítette a négylábú vadőrt. Akkoriban a bíróság elé állított bűnözőnek minden esélye megvolt a halálos ítéletre, így elképzelhető, milyen vehemenciával védekezett az erdőkerülővel szemben és küzdött szabadságáért az őt fogva tartó kutyával.

 Ír farkas

Gyorsan elterjedtek ebben a feladatkörben, s félelmetes hírük mindenhová eljutott. A vadorzók valósággal rettegtek tőlük, mint ahogyan arról Richard Jeffries is beszámol The Gamekeeper at Home (1879) című könyvében: ha szembekerültek a vadőrrel, igyekeztek először a kutyáját lelőni. Egy másik anekdota szerint "a környék összes csirkefogója tudta, hogy ha beteszik a lábukat a birtokra, Growler észrevétlenül ott terem a hátuk mögött, ledönti őket a lábukról, és lefogva tartja őket egészen addig, amíg a vadőr oda nem ér."

Angol Masztiff

A fajta első írásos említése a francia Buffon nevéhez fűződik: 1791-ben megjelent "Természetrajz" című könyvében már beszámol a bulldog és masztiff keresztezésekből származó kutyákról, "Nehéz Bulldognak" nevezve őket.

Bulldog

A bullmasztiff eredete felvet egy igen fontos kérdést: ha a bullmasztiff eredetileg emberek megtámadására lett kitenyésztve, hogyan tartható felelősséggel a mai világban? A válasz éppen eredeti hivatásában, már a kezdet kezdetén megtalálható: a vadőrök ugyanis roppant nagy hangsúlyt fektettek kutyáik idegrendszeri stabilitására, melynek következtében azok a legforróbb pillanatokban is képesek voltak nyugodtak maradni, és engedelmeskedni gazdájuk parancsának. Sokszor kellett önállóan, utasítás nélkül cselekedniük, talán éppen magatehetetlen, sebesült vagy eszméletlen gazdájuk segítségére sietniük, ugyanakkor alapos ok nélkül sohasem támadtak. Ez a kiegyensúlyozott idegrendszer és az alapvetően nyugodt vérmérséklet teszi képessé a fajtát arra, hogy napjainkban remekül megállja a helyét őrként és társként egyaránt. Stonehenge írta: "Nincs a különböző fajtáknak keresztezéséből származó még egy olyan kutya, amely ennyi erőt és elszántságot mutatna (ugyanakkor) sokan meglepődnek, amikor látják, milyen fegyelmezettek a vadőrök kutyái még akkor is, ha provokálják őket. "(Dogs of the British Islands 1878). Ez a bullmasztiff egyik legtökéletesebb jellemzése, amit valaha olvastam. Igen sokoldalú fajta: noha kezdetben elsősorban nagyszerű fizikumuk és védőkutya-jellemük miatt tartották őket, igen jó nyomkövetők is voltak.

A bullmasztiff tehát egy hihetetlenül robosztus, mégis mozgékony, könnyen képezhető, engedelmes kutya, amely gazdája parancsára vészhelyzetben önállóan is azonnal támadott és mindenáron megvédte annak életét.

Ahogyan a marhahajcsárok és mészárosok bikahecceken mérték össze kutyáik képességeit, úgy a vadőrök a római gladiátorjátékokra emlékeztető, bár azoknál jóval kevésbé véres, sőt gyakorlatilag veszélytelen viadalokat rendeztek. Egy Bunkóval, szögek nélküli buzogánnyal vagy nagy fakalapáccsal felfegyverzett ember fogadásból kiállhatott a szájkosárral felszerelt kutya ellen, és megpróbálta elkerülni, hogy a bullmasztiff a földre teperje. A fennmaradt történetekből az derül ki, hogy egy jó kutyaellen senki, még a legerősebb ember sem tudott talpon maradni!

Jelleme és felhasználhatósága:
 
Bullmasztiffról hatalmas termete és valóban félelmetes külseje alapján a legtöbb ember azt gondolja, hogy egy mogorva fenevad. Az igazság az, hogy megbízható és éber őrkutya, ugyanakkor hangsúlyoznunk kell végtelen nyugalmát és csöndes természetét, melynek révén nagyszerű családtag válik belőle. A fajta hívei pontosan tudják, hogy a bullmasztiff az egyik legnagyszerűbb és legszeretőbb babysitter és társkutya, akit csak kívánni lehet.

A gyerekekkel nagyon türelmes és elnéző, szívesen aláveti magát minden játéknak. Az idegenekkel szemben általában barátságos vagy közömbös, s higgadtsága, türelme egészen addig tart, amíg szeretteit, otthonát veszély nem fenyegeti. Éppen ezért nem tanácsos egy idegennek az ő jelenlétében túlságosan is hangoskodni, gesztikulálni, mivel jól fejlett természetes védőösztönével az ilyen megnyilvánulásokat esetleg családja elleni támadásként értékelheti, s védelmükre kel. Márpedig ezt aligha ússza meg valaki ép bőrrel! Általában hasonlóan türelmes az idegen kutyákkal is. Amíg nem fenyegetik biztonságát vagy tekintélyét (mindkettő egyformán fontos számára), addig rendkívül elnéző fajtársaival. Ám ahogy kikezdenek vele, fúriaként rohan ellenfelére és hatalmas erejével a földhöz szögezi azt. Ám ekkor sem veszti el a fejét, és a rövid úton kivívott győzelme után anélkül, hogy komolyabb sérülést okozna vagy kapna gyorsan megnyugszik. A dolog magyarázata egyszerű: bár nem verekedős, vagy kötözködő, tisztában van erejével, ezért dominanciára tör. Egyszerűen nem tűri, hogy bárki megkérdőjelezze elsőbbségét.

A fajta egyedeivel kapcsolatban sokszor hangsúlyozzák, hogy különösen értelmesek, bár néha túlságosan is akaratosak. Kétségtelen, hogy egy "németjuhászos" kiképzéshez nem a bullmasztiff a megfelelő alany: egy hatvankilós kutyától nem várhatunk el olyanfajta munkateljesítményt, mint az erre alkalmasabb fajták esetében.
Óvakodjunk a kutyájuk túlzott méreteivel dicsekvő tenyésztőktől! Ránézésre el kell hinnünk, hogy ez a kutyaalkalmas akár a legerősebb ember földre döntésére, ha a helyzet úgy kívánja.

Ehhez az erőn túl nagyfokú agilitás is szükséges, melyet egy túl méretes és -súlyos példánytól aligha várhatunk el. Fajta tökéletes elhelyezéséhez csak a kertes családi házas környezet lehet megfelelő. Még ebben az esetben is igényli a rendszeres és kielégítő mozgást, ami a csontozat, inak és ízületek teljes kialakulásának eléréséig csak olyan mértékű legyen, amit a kutyamagától, játékosan végez. Ezután fokozatos terheléssel kialakíthatjuk a hatalmas és fáradhatatlan izmokat, hogy három éves korára, a kifejlődés végére egy csupa izom body buildert kapjunk.   ÉS Ő SOHA, DE SOHA NEM ADJA FEL!

magazin.builder.hu